Gyógynövénykertek a 16. században
A korabeli Európában már ismert volt az „orvosi kert” fogalma: olyan hely, ahol az orvosok és a gyógyszerészek nem csak kerti, hanem vadon termő növényeket is termesztenek, hogy azokból az emberek számára orvosságot készítsenek. Magyarországon az orvosképzés hiányával magyarázható, hogy nem voltak ilyen kertek. Az egyetlen kivétel a pozsonyi Purkircher György (1530-1578) tulajdonában volt, aki Wittembergben, Padovában és Párizsban tanult. Feltűnő, hogy ebben az időben nagyon kevés a magyar orvostanhallgató a külföldi egyetemeken. A gyógyítást nem is az orvosok végezték elsősorban, hanem a szerzetesek, praktikusok, borbélyok. Orvosa a királynak volt, a jelesebb főuraknak, az egyházi rend felső rétegének, és ezek híres külföldi tudósok voltak. Gyógyszerészek és gyógyszertárak is csak a gazdagabb városokban működtek: Buda, Pozsony, Sopron és Nagyszeben büszkélkedhetett ezzel.
Forrásainkban „füves kertekként” szerepelnek a korábbi kerti fényűzést már nélkülöző (gondoljunk a reneszánsz szökőkutakra és szobrokra!) elkerített, táblákra és ágyásokra osztott helyek, melyeket legtöbbször a főurak asszonyai hoztak létre. Nem ritka, hogy itt termesztették a drága és különleges fűszernövényeket is. Ugyancsak ők telepítettek -a szerzetesek mellett- az ispotályházak mellé is füves kerteket. Enyingi Török Bálintné Csurgón létesített kertjének fennmaradt az 1552. évi inventáriuma, melyben érdekes adatra bukkanunk: feltűnően sok, 400 bokor fehér liliom van a növények között. Ezeket nem dísznövényként, hanem virágvíz nyersanyagaként ültették. A kert közelében lévő lepárló berendezések segítségével állították elő az illatos kozmetikai szert.
