Egy kis irodalom
Gondolnánk-e, hogy Shakespeare műveiben is találkozunk gyógy- és fűszernövények említésével? A drámáiban és verseiben több, mint 170 virág, gyümölcs, gabona, fű, fa és gyógynövény, mag és zöldség szerepel. A Hamlet, dán királyfi c. tragédia 5. felvonásából idézzük Ophélia szavait, az őrülési jelenetként elhíresült 5. színből, melyben az apja halála okán megzavarodott elméjű leány virágokkal a karján jelenik meg:
„Itt egy rozmaringszál az emlékezetre, kérlek édes rózsám, hogy jussak eszedbe. Itt meg háromszín ibolya, ez való a gondolatra. „
Majd így folytatja:
„Nesze neked ánis meg galambvirág, neked ihol a ruta. Ebből nekem is egy kicsit, vasárnap úgy hívhatjuk, hogy irgalomfű. Ön a rutáját egy kis különbséggel viselheti. Ne neked százszorszép: adnék violát is, de mind elhervadt, mikor az atyám meghalt.”
Később a Királyné a következőképpen mondja el a hírt Ophélia vízbe fúlásáról:
„Egy fűzfa hajlik a patak fölé, mely szürke lombját visszatükrözi. Ahhoz vivé ő eszelős füzérit, csalán-, kakukkfű-, torma-, kosborát (Ezt pásztorink durvábban nevezik, holtember-ujjnak szűz leányaink). Ott egy behajló ágra koszorúját függesztené, s amint kapaszkodik, egy gonosz ág letört: s ő maga is gyom-ékszerével a síró folyamba zuhant alá.”
A rozmaringot már az ókorban az emlékezéssel és a hűséggel társították, napjainkra bizonyítottan javíthatja a memóriát, megakadályozhatja az agy öregedését. A háromszín ibolya a vadárvácska, melynek értisztító, enyhe vérnyomáscsökkentő hatása van. Az ánizs az idegrendszert stimulálja, hasonlóképpen a rutához mely idegerősítő, véletlen-e, hogy magának is kér belőle Ophélia? Jól tudja azt is Shakespeare, hogy vasárnap miért hívják a rutát irgalomfűnek: a szenteltvizet hintették vele a templomokban. Széles növényismeretét bizonyítja, hogy ismeri a kosbor „durvább” népi nevét is, bár itt ezt nem mondja ki. A kosborfélék kettős gumója ugyanis a legrégibb időktől afrodiziákumként, vágyfokozóként volt ismert. Plinius leírása szerint már akkor is szerelmi ingert érez az ember, ha csak a növény gyökerét a kezébe fogja. Nem véletlenül ragasztotta rá a pajzán magyar népnyelv a „meresztőfű” nevet.
