Az erdélyi konyha öröksége
Manapság újra divatba jött a tárkony és a borsikafű, más néven csombor használata, mely az erdélyi konyhában évszázadok óta töretlenül őrzi népszerűségét. Mindkettőt meg is vásárolhatjuk cserépbe ültetve, ebben az esetben azonban ne felejtsük el, hogy a tőzegbe ültetett növények egy-kétszeri felhasználásra valók. Ha további életet, új hajtásokat is remélünk tőlük, próbálkozhatunk a nagyobb cserépbe és virágföldbe való áthelyezésükkel, vagy akár a kertbe való kiültetéssel. Ha jól érzik magukat el is szaporodhatnak, de ha állandó jelenlétükre vágyunk, akkor magról, vagy palántáról is nevelhetjük őket. A tárkonyt úgy mondják, nemsokára kaszálni is lehet, a borsikafű pedig gondoskodik önmagáról, elhullajtva a magjait. Mindkét fűszernövény gyakran szerepel Bornemissza Anna, Apafi Mihály erdélyi fejedelem hitvesének 17. századi szakácskönyvében. Ám a gazdagok hagyják el legkönnyebben a régi szokásokat, „úri kíváncsiságból” szakítanak akár a régi étkezési hagyományokkal is. Hol maradt meg az a szigorú rend, és szinte áhítat, mely az étel készítését és fogyasztását kíséri? A falvak népénél, akik nem is választhattak más alapanyagot, mint ami megtermett a gazdaságokban. Náluk nem múlt el a becsülete a természet ajándékainak, példaként a ház körül, és vadon termő gyümölcsnek sem. Máig őrzik az eltevés, aszalás, a levesek, mártások készítésének módját, és ma is többre tartják a házi gyümölcsecetet a boltinál. Régen legalább három féle ecet került az asztalra: volt alma- rózsa- vagy más gyümölcsecet, de egyiket másikat kakukkfűvel, tárkonnyal is ízesítették. A csombor-kapor-tárkony hármason túl szinte nincs olyan fű-fa-virág, amelyik ne kapna szerepet az erdélyi konyhában. A máshol elfelejtett lestyán mellett feltűnik a borágó, a komló, és hol máshol jutna eszébe valakinek földi töményfüvet (Pimpinella saxifraga) tenni az édességekbe?
