Csernus Tibor - 3. rész
Elhagyta-e Csernus Tibor a hazáját? Ennek megértéséhez olvassunk bele egy újabb, a Mesterhez írt, Békésszentandráson keltezett levelébe.
„…sokat gazdagodtam, és látóköröm is bővült, mondom, hogy ezek talán nem olvashatók így le a képeimről, de az ember érzi az erejének egy ilyen gyarapodását, hogy feszegeti saját magát, és sok mindent képes vagyok még felvenni. Azért most, hogy gondolkodom az egészen, és két hónapi tartózkodás új környezetben mennyi mindent hozott nekem, mit jelenthetne utazgatni, úgy érzem, egészen másfajta ember lenne belőlem…”
Mindent másként lát, mint Pesten, ahol a körülmények rabjának érzi magát, művészi fantáziája megreked, folyamatos keresés és bizonytalanság jellemzi a főiskolán töltött idejét. Menni, utazni, új élményeket szerezve élni meg a mindennapokat, tág teret adni festői fejlődésének, erről készül a Mesterrel a továbbiakban is beszélni. Még előtte van a „Lektorok ”c. képének bemutatását követő fanyalgó, sőt támadó kritikáknak, de nyugtalan témakeresése, állandó megerősítést váró útkeresése már előrevetíti későbbi eseményeket. Hűtlen lett-e a hazájához, amikor végül letelepedett Párizsban? Az, aki sok-sok év után is olyan ízesen, békési tájszavak természetes használatával beszél az életéről, az nem lehetett hűtlen. Akiben „felbuccog” az emlék, amikor „kappantyúra fordult” az agya, az sosem felejtette el a szülőföldjét. A festészet eredetét és mibenlétét kutatva ment és maradt, megteremtve maga körül egy világot, mely teljességgel beszippantotta, végül önmagát is saját megfestett képeibe helyezve.
