Petőfi Istvánról
„Csikós vagyok, tágas puszta királya
Birodalmam az alföldnek rónája,
Dombja, halma, a meddig csak szemem lát,
Tengerem a rengő tündér délibáb
…………….
Birodalmam leggyönyörűbb virága,
„Puszta-gazda” szép hajadon leánya:
Ő egyetlen féltett kincsem, gyémántom,
Kivel szívem s királyságom megosztom.”
Járt-e Petőfi Kondoroson? Sándor bizonyosan nem, de egy másik Petőfi fenti verssorai itt születtek. „István öcsém”, Petőfi István jeleníti meg művészi pontossággal a szeretett tájat, és örökíti meg egy szerelem drámai fordulatokkal teli történetét. Halk szavú, komoly embernek írják le a kortársak az üstökös-tehetségű bátyja árnyékában verselő, sok küzdelem árán saját erejéből egzisztenciát teremtő Istvánt. A történelem nagybetűkkel írt élete történetébe: az 1848-49-es szabadságharcban kapitányi rangig vitte, majd a világosi fegyverletétel után besorozták a császári hadseregbe. Innen hazatérve összeesküvés gyanúja miatt 3 év sáncmunkára ítélték. A szabadságharcban és a császári hadseregben is együtt szolgált ifj.Gaylhoffer Jánossal, ez a barátság lett azután életének alakítója, amikor sorstársa meghívta őt a család dánosi birtokára, nevelőnek. Már korábban is írt szerelmes verseket bizonyos hölgyekhez, ám Dánoson végzetesen beleszeretett az akkor 15 esztendős Antóniába. A leány nem mutatta érzelmeit, de a bajor királyi házzal is rokonságban álló család értésére adta nemtetszését. István elment hát, mint a mesében, szerencsét próbálni. Sógornője, Szendrey Júlia apja szerzett neki állást a Geist-család birtokán, Csákón. Itt megtörtént a csoda, mert néhány év múlva, mint jószágigazgató, mintagazdaságot teremtett a birtokból. 1858-tól írta kitartóan a leveleket Antóniának, akit végre eljegyezhetett, majd 1863-ban feleségül is vehetett. Ám a halk szavú, komoly külső mögött parázsló tűz lakozott, mint ezt a fent idézett versrészlet is bizonyítja: évek óta szerelmi viszonyt folytatott a „pusztai asszonnyal”, bizonyos Schneider Erzsébettel. Az ifjú feleség erre hamarosan rájött, és képtelen volt elfogadni, hogy hárman vannak ebben a házasságban, 8 hét után örökre elhagyta férjét, akinek soha nem bocsájtott meg, de nem is vált el tőle. Így amikor Istvánnak egy újabb kapcsolatából, melyet egy megözvegyült ispánnéval, Bartl Ferencné, Varga Máriával folytatott fia született, nem vehette a nevére. A fiút a gazdatisztjüknek hálás Geist-család taníttatta, sorsát az I. világháborúig követhetjük, amikor eltűnik a szemünk elől. Ő volt az utolsó, akinek Petőfi-vér csorgott az ereiben. Petőfi István élete utolsó éveiben a kondorosi Nagymajorba költözött, szerepe volt a község megalapításában, képviselőtestületi tag, és pénztáros is volt. Ő javasolta, hogy a település pecsétjében szerepeljen a kondorkeselyű. 1880. május 24-én, Csákón halt meg, itt is temették el. Hamvait 1908-ban vitette a Petőfi Társaság a közös Petőfi-sírba Budapestre, a Kerepesi temetőbe. Az időközben felszámolt csákói temetőben lévő sírköve ma a kondorosi iskola udvarán áll, a Batthyány-Geist kastély parkjában pedig egy emlékoszlop idézi fel alakját.
