Kondoros
A középkortól létező kereskedelmi utak találkozásánál épült nevezetes csárda, és a vele szemben létesített zsandárlaktanya köré települve hozta létre Kondorost a környékbeli puszták, majorságok és uradalmak népe 1875-ben. 1878-ban már iskolát, hamarosan pedig katolikus és evangélikus templomot is építettek. Nevezetes személy, a költő öccse, Petőfi István, uradalmi gazdatiszt javasolta, hogy szerepeljen a település pecsétjében a puszták nevezetes madara, melyet a nép kondornak nevezett. Töretlen fejlődése révén vált a környék központjává, 2013-ban városi rangra emelkedve.
Kondoros a Békési síkon fekszik, ez a földrajzi kistáj 1250 km₂ területű, az Alföld nevű nagytáj része. A vidék természetes növénytakarója eredetileg erdős-ligetes sztyeppe volt, a szabadon kanyargó vadvizek, a folyók menti ligetes erdők, a nagy vízjárta rétségek világa. Kitűnő élőhely volt ez a halászat, vadászat céljára, de legeltetésre is, a folyók iszapos hordaléka pedig jó szántóföldet teremtett.
„Kultúrpusztaként” kell elképzelnünk, nem valódi pusztaságként. Ezt azonban a 19. század végére szinte mindenhol felszántották, a nagy folyószabályozások idején pedig maradék természetes jellegét is elvesztve, az egykori puszta szántófölddé alakult. A megmaradt, viszonylag zárt növényzettel borított, rövid füvű gyep legelőként hasznosult. Jellegzetes növényei voltak a perjék, a réti cickafarka, a lándzsás útifű, a homoki pimpó, a bárányüröm, a szíki útifű, a közönséges kakukkfű, a tavaszi kikerics, a hérics, a csenkeszek, a tarajos búzafű, a peremizs, a zanót, a kutyatej, a zsálya fajok, a törpe nőszirom, a kései pitypang, az ínfű, a piros kígyószisz, a gyapjas őszirózsa.
A keleti löszpuszták egyik utolsó hírmondója a kónya zsálya, vagy bókoló zsálya (Salvia nutans), Kondoros védett természeti értéke.
