A tanyavilágból lett falu egykor Szarvas külterületét képezte. Az ide települt lakosok nagy része szlovák volt, akik a Felvidékről érkeztek. 1958-ban készült el a tanyaközpont házhelyrendezési terve, ekkor jelölték ki a község belterületét. 1958-ban kapott önállóságot, néhány éves közös tanácsi lét után 1989-től ismét önálló település. 1863-ban állította fel az itt élők közössége az első harangot és haranglábat, ezt 1918-ban ágyúöntés céljára rekvirálták. A harang mindig rendkívül fontos volt az emberek számára, ezért 1923-ban újra öntettek egyet, ez későbbi áthelyezéssel a mai falu főterén áll. Bár nem szól arról adat, hogy alföldi vándorlásai idején járt volna Petőfi Sándor Kardoson is, a településen mindig nagy tisztelettel adóztak emlékének. Egy, a költőnek nem a megszokott arcát megformáló szobor (Túri Török Tibor alkotása), és a Művelődési ház és Könyvtár falán egy festett fa dombormű (Fabó Éva faszobrász műve) fogalmazza meg ezt az érzést. A mocsárciprus néhány szép példánya Kardos határában is megtalálható, köszönhető ez gróf Bolza Pálnak, a Szarvasi Arborétum alapítójának, aki meghonosította ezt a fafajtát a környéken. A rendkívül jó minőségű, 40 aranykorona értékű föld a már a 2-3. században is vonzerővel bírhatott. A letelepült, mezőgazdasági termelést folytató szarmaták egy temetőjét tárták föl a kardosi iskola szomszédságában, ahol az egyik sírból ezen a vidéken ritkaságszámba menő lelet került elő: egy un. gemma, mely római import árú. Ez a példány jáspisból készült, bemélyített vésete Zeuszt ábrázolja a sassal. Az általában gyűrűk díszeként előforduló gemma önmagában került a sírba, ez is arra utal, hogy a hosszú római-szarmata háborúk idején hadizsákmányként kerülhetett új tulajdonosához, aki már nem eredeti rendeltetése szerint használta.